1. Egy átlagos nap, különleges befejezéssel

Pontban reggel nyolckor az ébresztőm visítására ébredtem.  Hétfő, azaz egyetem is. Ügyvédnek tanulok. Ha befejeztem a sulit, sikeres ügyvédnő szeretnék lenni. Búcsút akarok mondani örökre a múltamnak, a sok mageláztatottságnak, mindennek.

Öt percig még feküdtem a megnyugtató melegségben, majd kidörzsölve az álmot a szememből, elindultam a fürdő felé.

Beálltam a zuhany alá, nyomtam egy jó adag vaníliás sampont a kezemre, és elkezdtem dörzsölni az átvizesedett hosszú, szőke loboncom.  Mikor minden átvette a samponom illatát, visszaálltam a langyos vízsugár alá. Élveztem, hogy felfrissít. Elzártam a csapot, kinyúltam a törölközőmért, majd megszárítottam magam, hajamat is beburkoltam egybe. Kilépve a kabinból, kellemes hűvös csapott meg.

A tükörhöz hajoltam, vékonyan kifestettem a szemem, nem cicomáztam túl magam. Azt majd este. Kivettem egy farmert a szekrényből, kerestem hozzá egy meleg pulcsit, majd felöltözködtem.

Kilenc óra. Tíz órakor kezdődik a tanítás, sietnem kell. Felkaptam a táskámat, belebújtam a csizmába és elindultam.  Út közben bementem a sarki kávézóba, kértem egy forró csokit, és egy fánkot.

Lábamat gyorsan szedtem, nem akartam elkésni.  Mikor odaértem, erősen leszegett fejjel mentem végig, be a terembe, leültem hátulra a helyemre. Már megszoktam, hogy vagy kerülik a tekintetemet, vagy megbámulnak. Nem, nem a munkám miatt, azért, mert senkivel nem beszélgetek. Egyszerűen nem akarom, hogy hazudnom kelljen. 

Az órák lassan teltek, de én végig szorgalmasan körmölgettem. Szünetben kimentem kajáért, majd visszaültem a helyemre. Így teltek a napjaim szeptember óta. Most jócskán november vége van, hamarosan itt a karácsony. Én pedig egyedül fogom tölteni, mint eddig minden évben.

Szüleim meghaltak három éve, azóta élek így.

Az utolsó óráról is kicsengettek, és megjelent az ismerős gyomorgörcs. Megint mehetek melózni.

Hat óra, hétre ott is kell lennem. Annyira gyűlölöm, hogy így ki van számolva az időm.

Hazamentem, bepakoltam a miniruhát, melltartókat, a parókát, kifestettem a szemem kurvásra, majd elindultam.

Nem kellett messzire mennem, a lakásomtól pár utcányira volt New York egyik legnívósabb klubja, a Beg for mercy.

Az órámra pillantottam, hat-negyven. Nagyszerű, van húsz percem átöltözni, és felkészülni lelkileg. Vajon ma csak táncolok, vagy vendégem is lesz?

- Szia Geoge! Hogy s mint? – köszöntem megjátszott jókedvvel az arcomon a biztonsági őrünknek. Udvariasan köszönt, de láttam az undort a szemében. Persze, neki is csak egy olcsó prosti vagyok.

Bementem az öltözőbe, köszöntem a lányoknak. Átöltöztem viszonylag gyorsan, megigazítottam a vörös rövid parókám is, vörös rúzzsal tettem fel a pontot az i-re.

- Hello Pen! Ma különleges emberekkel leszel – jött oda a főnököm mézes mázos hanggal. A gyomrom felfordult a hangja hallatán. Gyűlölöm ezt a férfit.

- Szia Mike. Emberekkel? Többel? Hogyhogy? – kérdeztem összezavarodottan. Kaján vigyorral válaszolt.

- Különleges szülinapi ajándék leszel egy különleges párnak, különlegesen sok pénzért.

- Különleges éjszakának tűnik, de nem biztos, hogy akarom hármasba… A csajok taszítanak – beszéltem udvariasan. Nem akartam felbőszíteni.

- Engem nem érdekel, hogy akarod, vagy sem, elvállalod és kész – csapott rá a fenekemre a végén, majd otthagyott. Kirázott a hideg.

- Hová menjek? – kiáltottam utána flegmán.

- 13-as szoba. Öt perc múlva.

Tök jó, tényleg. Lomha léptekkel mentem a vörös bársonnyal borított, sötét folyosón. Magassarkúm hangját elnyomta a szőnyeg, szívem dobogását viszont a fülemben hallottam.

Lecövekeltem az ajtó előtt, felvarázsoltam a legérzékibb mosolyom, és elhatároztam, jól fogok mulatni ezen a szülinapi bulin.

Benyitottam.

0. Prológus

- Penélope! Mégis mit jelentsen ez a cikk?! – harsogta a főnököm munka után. Rápillantottam a kezében lévő újságra, és meghűlt a vér az ereimben. Eszembe jutott az a felejthetetlen éjszaka.

’’ A híres énekes és párja egy örömlánnyal múlatta az időt”

- Én… én nem tudom ez hogy történhetett. Nem voltak kamerák… - szörnyülködtem kétségbeesve. Az a munkám szabálya, hogy semmi nem szivároghat ki. Sem videó, sem kép. A szöveg alatt pedig egy jól felismerhető kép virított, rajta Ő, a barátja, és én, amint végzem a dolgom. Éreztem, ahogy arcom lángolni kezd. Na ebből ki nem mosom magam. De mégis hogy lehetséges ez az egész?

- Engem nem érdekel, hogy hogy történhetett, de ilyen nem történhet! Világos? – csapott az asztalra dühödten. Reflexszerűen hátráltam egy lépést, felkészülve a legrosszabbra. Fejemet leszegtem, és vártam. Végre kimondja talán, amire mindig is vágytam. Végre talán kirúg.

- Ha még egy ilyen akciód lesz, repülsz. Addig pedig, hogy bebizonyíthasd, hogy itt a helyed, maradj itt kicsit – a mondat végét perverz mosoly kíséretében mondta el, majd a nadrágjához nyúlt.

Azonnal felkavarodott a gyomrom. Én buta még arra számítottam, hogy elküld.

Letérdeltem, a hajamba markolt, és megkezdődött a büntetésem.

Mikor hazaértem, volt vagy hajnali kettő. A szememről minden festék lefolyt már a sok sírástól. Nem érdekelt, mit gondolhatnak rólam az emberek, egész úton csak zokogtam. Kulcsra zártam az ajtót, és egyenesen a fürdőbe indultam. A kádat teletöltöttem forró vízzel, és belemerültem. Nem néztem tükörbe, nem akartam rosszul lenni még jobban.

Át kellett volna gondolnom, hogy miért csinálom ezt, hogy miért hagyom, hogy tönkretegyen ez az egész, de ehelyett csak folytak a könnyeim, majd álomba merültem.