- Penélope! Mégis mit jelentsen ez a cikk?! – harsogta a
főnököm munka után. Rápillantottam a kezében lévő újságra, és meghűlt a vér az
ereimben. Eszembe jutott az a felejthetetlen éjszaka.
’’ A híres énekes és párja egy örömlánnyal múlatta az időt”
- Én… én nem tudom ez hogy történhetett. Nem voltak kamerák…
- szörnyülködtem kétségbeesve. Az a munkám szabálya, hogy semmi nem szivároghat
ki. Sem videó, sem kép. A szöveg alatt pedig egy jól felismerhető kép virított,
rajta Ő, a barátja, és én, amint végzem a dolgom. Éreztem, ahogy arcom lángolni
kezd. Na ebből ki nem mosom magam. De mégis hogy lehetséges ez az egész?
- Engem nem érdekel, hogy hogy történhetett, de ilyen nem
történhet! Világos? – csapott az asztalra dühödten. Reflexszerűen hátráltam egy
lépést, felkészülve a legrosszabbra. Fejemet leszegtem, és vártam. Végre
kimondja talán, amire mindig is vágytam. Végre talán kirúg.
- Ha még egy ilyen akciód lesz, repülsz. Addig pedig, hogy
bebizonyíthasd, hogy itt a helyed, maradj itt kicsit – a mondat végét perverz
mosoly kíséretében mondta el, majd a nadrágjához nyúlt.
Azonnal felkavarodott a gyomrom. Én buta még arra
számítottam, hogy elküld.
Letérdeltem, a hajamba markolt, és megkezdődött a büntetésem.
Mikor hazaértem, volt vagy hajnali kettő. A szememről minden
festék lefolyt már a sok sírástól. Nem érdekelt, mit gondolhatnak rólam az
emberek, egész úton csak zokogtam. Kulcsra zártam az ajtót, és egyenesen a
fürdőbe indultam. A kádat teletöltöttem forró vízzel, és belemerültem. Nem
néztem tükörbe, nem akartam rosszul lenni még jobban.
Át kellett volna gondolnom, hogy miért csinálom ezt, hogy
miért hagyom, hogy tönkretegyen ez az egész, de ehelyett csak folytak a
könnyeim, majd álomba merültem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése